floryst

zenék,remixek,képek


techno-mufajok.jpg

Techno


A Techno az elektronikus tánczene egyik fajtája, amely az 1980-as évek közepe, vége fele alakult ki az Egyesült Államokban. Azon belül a Michigan-i Detroit-ban. A techno szót zenei műfaj leírásaként hivatalosan 1988-ban használták először. Manapság sok techno stílus létezik, de a sok alstílus alapjának a Detroit techno tekinthető.

Techno zenei stílus:

Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét. Manapság, már mind a hangszerek szélesebb köre, mind számítógépes programok is az alkotók segítségére vannak. Ezutóbbi nagy segítségére van a műfaj sok színűségének formálásában, hiszen ezen programok, alapvető zene-technikai ismeretek, valamint tehetség birtokában, akár saját hálószobájában bárki tud egy-két hét alatt színvonalas techno zenét készíteni.

Minimal:

A klasszik techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno. Legegyszerűbben talán a 'lassúsággal' lehetne jellemezni, a bpm szám jóval kevesebb (kb.: 110-130) más techno műfajoknál, valamint a minimal stílus egyik fő ismertetője az egyszerűség és a lényegretörés. A minimal hangzás egyik jeles képviselője, Richie Hawtin szerint: "a minimalizmus olyan, mint egy idejétmúlt kifejezés, azaz nem működik már. Mérleghez hasonlítható: mi szükséges, és mi nem? Csak a kellő mennyiségű információ, mert nem akarok semmit se túlmagyarázni. Mint a korai minimalisták, például John Cage, én is a tökéletes egyensúlyra törekszem. Viszont, ha túlzottan minimalista vagy, akkor senki se fogja megérteni a műveidet, sőt, nem is érdeklődnek irántuk. Mert nincs mögöttük koncepció többé."

A minimal hangzás hazánkban még nem tartozik az ismertebb és hallgatottabb stílusok közé, de a stílus képviselőinek száma egyre növekszik Magyarországon, egyre több rendezvényszervező csapatnak (pl.: Hairy, NVC) tartozik a fő tevékenységi körébe olyan összejövetelek rendezése, ahol a meghatározó műfaj már a minimal techno.

Hard Techno:

A hardtechno a technonak egy olyan alfaja melyben az erőteljességé, határozottságé és a dinamizmusé a főszerep. Ebben a stílusban készült zenéknek alapjául a techno struktúrális koncepciója szolgál míg az ütemek általában gyorsabbak (145-170 bmp közt,akár 180 bpm et is elérhetik.), a dobok és basszusok azon felül, hogy akár sűrűbbnek hathatnak erőteljesebbek, ezzel már egy masszív alapot szolgáltatva a komoly és magabiztos hangzásnak, a középhangokból felépített témák "szigorú" hangulatot sugallnak és katonás rendben monoton ismétlődnek majd ezeket ugyancsak erőteljes csattogó, szitáló érces magasak fűszereznek meg. A hardtechno általános hangzása mindig erőteljes, mondhatni egy jól eltalált hardtechno zene olyan mint egy acélkockába zárt robbanóanyag mely kitörni próbál de nem tud.

A stílust mára többfelé próbálják szakítani, kinek örömére, kinek bánatára. Alapvetően egy mondjuk, hogy "jó" tulajdonsága, hogy egy jól elkészített alapra ha bármit tesznek az "jól" hangzik. Ebből kifolyólag sok producer probálkozik nem már a fő techno stílusba/hangzásba vágó hangokkal, dallamokkal. Sajnos emiatt rengeteg behatárolhatatlan mű keletkezik és egyben teszi a stílus eredeti mivoltát és jövőjét sokak számára jogosan kétessé.

A hardtechno rétegzene. Ez annyit jelent, hogy a társadalomnak csak bizonyos rétege preferálja/értékeli mint szórakozást. Erős, kemény hangzása végett az emberek többségében olyan érzéseket kelt melyeket nem tudják úgy feldolgozni mint a stílus ápolói, ezért visszataszítónak és zavarónak, néha kifejezettel tolerálhatatlannak találják az ilyen jellegű zenéket.

„Techno Scene” azaz a Techno kultúra:

A Techno zenei stílus hallgatóinak növekedésével, Party-sorozatok, ruházati szokások, clubok, újságok, keltek életre, speciálisan a rajongók érdekeire irányítva. Egész életkultúra rejlik a jelenség mögött, ahol az egyes zenei al-stílusok egy új trend megjelenését eredményezhetik. A legnagyobb Techno zenei társadalmi élet Európában, azon belül Németországban található, ahol a Techno zenei stílus gyökerezik. Furcsa ellentmondás, hogy bár a műfaj az U.S.A-ban született, mégis ez a fajta zene csupán az elmúlt években tudott magának nagyobb teret hódítani a tengerentúlon. A technokultúra napjainkra mindenhol jelen van Amerikától Japánig, és csak egyik ága a zene. Sorolhatnánk a filmeket (például The Matrix), rajzfilmeket (például animékben), de már a festészetben és egyéb művészeti alkotásokban is megtalálhatóak a stílusjegyek. Azonban kétségkívül a zene a legdominánsabb mind közül.

Származás

A techno eredeti tervét az 1980-as évek közepén fejlődött ki a Michigan-i Detroit-ban Juan Atkins, Kevin Saunderson, Derrick May (az úgynevezett Belleville három) által és Eddie Fowlkes közreműködésével. Mindannyian a Detroit melleti Belleville-i Középiskolába jártak. A 80-as évek végén vettek fel és adtak ki zenéket ők négyen, változatos álnevekkel. Atkins volt Modell 500, Flintstones, és Magic Juan ; Fowlkes egyszerűen Eddie "Flashin" Fowlkes ; Saunderson Reese nevei Keynotes és Kaos ; May pedig Mayday, a K-Tyme, és Rhythm Is Rhythm.

Volt még néhány közös vállalkozásuk is. A kereskedelmileg legsikeresebb ezek közül az Atkins és Saunderson (közösen James Pennington-nal és Arthur Forest-tel) együttműködésével az első Inner City kislemez, a "Big Fun".



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 1
Heti: 12
Havi: 16
Össz.: 11 994

Látogatottság növelés
Oldal: Techno kultúra
floryst - © 2008 - 2024 - floryts.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »